Előszó

Egy szakkönyv esetében talán az a legfontosabb tisztázandó kérdés, hogy a könyv kiknek szól, ki a célcsoport, illetve, hogy mi volt a szerző célja a könyv megírásával.

Amikor 2020-ban elkezdtem a “Homogén katalízis” c. tárgyat oktatni a Pécsi Tudományegyetemen, mesterszakos hallgatóknak, akkor pont az első COVID hullám kellős közepében jártunk, teljes egészében online oktatással. Az angol nyelvű kurzushoz szükséges segédanyaggal nem is volt probléma, azonban magyar nyelvű oktatási anyagot nem nagyon találtam kedvemre valót. Így született meg az igény mind magam, mind a hallgatóim részéről egy olyan magyar nyelvű könyvre, ami a homogén katalízist elsősorban tankönyv jelleggel tárgyalja, de helyenként nyújt némi többletet is.

Ebből következik, hogy kik azok, akiknek nem tudom nyugodt szívvel ajánlani ezt a könyvet. Az itt felhalmozott anyag megértésének előfeltétele egy alapos szerves kémiai, szervetlen kémiai és fizikai kémiai tudás, azaz körülbelül legalább egy kémia alapszaknak megfelelő végzettség. Sok olyan alapfogalom kerül elő az egyes témakörök tárgyalása során, melyeknek kielégítő magyarázatára nincs lehetőség ezen mű keretei között.

Szintén csalódást keltő lehet, ha az Olvasó a homogén katalízis olyan válfajai iránt érdeklődik, mint például az organokatalízis. Ez a könyv ugyanis kizárólag az átmenetifém-katalizált reakciókkal és azok hátterével foglalkozik, pontosabban abból csak egy részhalmazzal, ami többé-kevésbé összhangban van az egyetemi kurzus tananyagával. Nyugodt szívvel tudom viszont ajánlani ezt a művet mindazoknak, akik érdeklődnek az átmenetifém-katalizált homogén katalízis iránt.



Köszönettel tartozom családomnak a grafikai munkálatokban nyújtott segítségükért és az irántam tanusított türelmükért, különösen a könyv elkészültének végfázisában.

Köszönetet mondok az NKFI Alapnak a pénzügyi támogatásért, és mindazon kollégáimnak, akik szakmai fejlődésemhez hozzájárultak. Külön kiemelném Skodáné Földes Rita professzorasszonyt és Mika László Tamás professzort, a több évtizedes barátságot, és a rendkívül hasznos diszkussziókat.



És legvégül, de messze nem utolsósorban, köszönettel tartozom Kollár László professzornak, aki elindított ezen a pályán, és bevezetett a homogén katalízis fantasztikus világába oly sok évvel ezelőtt.